MAGUNKRÓL

Pár lelkes Land Roveres amatőr barát összefogásának eredményeképpen néhány éve alakult terepjárós egyesületünk.

Eleinte csak hirtelen felindulásból rántottunk össze rövid túrákat, de a jókedv mindig jelen volt. Ezért úgy gondoltuk érdemes lenne kiterjeszteni ezt, esetleg megismerkedni hasonló indíttatású terepjárósokkal.

Az áttörés ekkor jött, a 2001-es első HUNGARIAN GPS Challenge alkalmából, amely hazánkban került megrendezésre. Itt találkoztunk egy-két GPS-es fazonnal, akik szívesen segítettek megtanulni tájékozódni ezzel a számunkra új módszerrel. Mivel ezeket a versenyeket általában terepre jelölik ki, nekünk pont megfelelő programnak tűnt. Gyakorlásnak szerveztünk is egy hétvégi kiruccanást. Szűk körben értesítettük terepjárós ismerőseinket, hogy irány Somogybabod, mert Papp Laci barátunk elrejtett néhány kontrollpontot az off road fesztivál helyszínén. A koordinátákat is megadta, csak meg kéne keresni. Elindultunk PMR rádiókkal, két GPS-el és nyolc autóval.

Mivel ezek közül a többség Land Roverrel rajtolt, ideiglenesen elneveztük magunkat Mecseki Rover Baráti Körnek. December 14-e volt, mínusz fokok röpködtek. Délelőtt belecsúsztunk a helyi lápvilágba, itt elbohóckodtunk 2-3 órát. Amire végre kirángattuk egymást a vályúból, arra gondoltunk most már talán eleget szórakoztunk, menjünk inkább valami kellemes meleg étterembe ebédelni! A kontrollpontok meg várjanak csak délutánig. Így is lett, lakmároztunk, majd jóllakottan megkerestük a fránya kp-kat. Ez az egyszeri kiruccanás jól sikerült, annyira, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk, és ez lett a fő csapásirány: izgalmas terepezés szép tájakon, evés - ivás, jó hangulat, baráti közösség - kötelező károk nélkül.

Erről az eseményről aztán megjelent egy cikk a 4x4 Magazinban. Na erre aztán beindult a clubélet! Annyian jelentkeztek, hogy már mindenképpen össze kellett hozni az újabb túrákat, mégpedig színvonalasakat. Ez pedig nem mindig volt egyszerű. A túrákat nem könnyű megszervezni, a dolog sok időbe és pénzbe kerül, ráadásul általában engedélykötelesek is. (erdészetek, nemzeti parkok, tájvédelmi szervezetek?stb.)

A törzsgárda pécsi lakozású, így egyértelmű volt a pálya. Adott a helyszín: Mecsek, ami annyi szép részből áll, hogy évekig kitartana. Ezzel szemben szeretjük a kihívásokat is, úgyhogy nem maradunk csak a közeli hegyekben. Idén el is jutottunk Somogy, Tolna, Csongrád megyébe is.

Minden alkalommal növekedünk létszámban. 2002-ben tíz állandó terepjárós családdal alakítottuk meg a Kalandrover Sportegyesületet. A cél az volt, hogy megfelelő teret biztosítsunk a továbbfejlődésre és csatlakozhassunk az időközben létrejött MATESZ-hez.

Az egyesületünket 2003 januárjában jegyezték be. Már a legelső túrán 16 autó vett részt. Jelen pillanatban 37 sporttársat kell értesítenem az éppen aktuális kirándulásunk időpontjáról. A tapasztalat azt mutatja, hogy a 70%-ának pont nem jó az idopont, ezért mindig van hely csatlakozni.

Ezzel együtt jár a terepgumik népszerűségének rohamos növekedése is. Más szóval egyre több plázaterepjáró válik igazi hegyi jószággá. Saját tapasztalatom szerint minden típusnak jól áll a sár.

Sokan hazánk messzi tájairól érkeznek pld.: Sopron, Győr, Diósd, Bp, Kiskunfélegyháza, de a közeli városokból is Szekszárd, Szigetvár, Siklós, Komló, aminek nagyon örülünk. (+ szeretettel várjuk a Sydneyből, Los Angelesből, Bangkokból érkező fiatal versenyzőket).

A jövőben is szervezünk a természetben kirándulós, családias hangulatú túrákat. Néhányan részt veszünk Land Rover márkatalálkozókon, a somogybabodi éjszakai túrán (amit vakok és gyengénlátóknak szerveznek.)

Szeretnénk színesíteni jövőre a naptárunkat itiner ill. GPS alapú tájékozódási kirándulásokkal.

Ha van kedved csatlakozni, személyiségeddel színesíteni a fiatalok és középkorúak társaságát, családoddal együtt örömmel várunk. Benevezhetsz bármilyen típusú terepjáróval. Az éves tagdíj 3000 Ft / autó, amely magában foglal évi minimum négyszeri túrát, és meghívót egyéb érdekes rendezvényekre. Persze tagjaink tanácsokat, segítséget kapnak a szervizelési, gumiválasztási problémáikban, és megismerhetik a terepjárós fortélyokat és az évek alatt összegyűlt tapasztalatainkat is.

Dévai Nándor

06/20-9364-320

vissza a lap tetejére